Hírek

Örömmel támogattuk a logisztika elitjének találkozóját

Idén 13. alkalommal rendezték meg a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Nemzetközi Konferenciáját, amely a Zenit Kft.-t is a támogatóinak sorában tudhatta. Nem is véletlenül, hiszen a május 15-17-ig Visegrádon tartott esemény mottója: „ahol a logisztika elitje találkozik”, azaz természetes volt, hogy cégünknek is ott a helye.
A rendezvénynek pedig ezúttal nemcsak a mottója, de a címe is sokat mondó volt: LogisztikaSOK.0. Ezek után nem meglepő, hogy ezúttal többek közt olyan, egyre fontosabbá váló témák kerültek napirendre, mint a robotizáció, a digitalizáció vagy épp az erőforrás optimalizálás.
A konferenciát felvezető kerekasztal beszélgetés legnagyobb kérdései azok voltak, hogyan fér majd meg egymás mellett a közeljövőben ember és robot, hogyan alakíthatja át környezetünket a robotika, és 10-20-30 év múlva egyáltalán szükség lesz-e logisztikai vezetőkre? A Coca-Cola vállalat munkatársa például elárulta, a cége több országban is olyan automatizált raktárral dolgozik, ahol gyakorlatilag nincs ember, csak egy technikus, aki a robotikát irányítja, beállítja.
Az ezt követő plenáris szekción is számos multinacionális cég szakmai vezetője ismertette innovatív megoldásaikat, majd következtek a délutáni workshopok, amelyek megújult formában, három téma köré épültek. Ezek a HR-transzformáció (azaz, hogy a digitalizáció milyen hatással bír a HR területére), valamint a logisztika és az úgynevezett Ipar 4.0 voltak.
A rendezvény záró napján elsőként „a jövő logisztikusai” léptek színre, vagyis azok a felsőoktatásban részt vevő hallgatók prezentálták esettanulmányaikat, akik  A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja által immár hatodik alkalommal meghirdetett országos logisztikai csapatbajnokságon az első négy helyezett között végeztek.
Az eseményen végül két ismert személyiség is izgalmas, a jelenlévő cégvezetők számára is hasznos tanulságokkal szolgáló előadást tartott. Krizsó Szilvia riporter, műsorvezető motivációs tanácsokkal látta el a hallgatóságot, míg Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója kötetlen hangulatú előadás során mesélte el eddigi életútját, személyes és szakmai történeteit, tapasztalatait.

A szervezők és a résztvevők által is egyöntetűen sikeresnek ítélt konferencia hagyománya minden bizonnyal folytatódik, a Zenit Kft. pedig a jövőben is teljes mellszélességgel áll majd a nívós szakmai rendezvény mellé.